Nincs engedélyezve a javascript.

A középkor kezdeti évszázadaiban a rendkívül rossz életkörülményeknek, a háborúknak és az ókori gyógyító ismeretek feledésbe merülésének köszönhetően a különféle betegségek az emberek mindennapjainak állandó részei voltak. Nem létezett sem orvosképzés, sem intézményes keretek között folyó ápolás. A betegeken a pogány szokásokból táplálkozó helyi kuruzslók és varázslók próbáltak segíteni.

priest_gecbb62d6d_1920-1.png

A középkor legjelentősebb egészségügyi vívmánya a kolostori gyógyászat megjelenése volt. A szerzetesek koruk legműveltebb embereinek számítottak, átmentették és tanulmányozták a sokantik és a kevés kortárs orvosi szöveget. Ispotályokat alapítottak az állandóbetegápoláshoz. Holisztikus szemléletük, azaz a test és lélek együttesgyógyítása alapvetés volt számukra, hiszen Istentől kapott hivatásuknak tekintették a betegek gyógyítását.

„A betegekről kell mindenekelőtt és mindenek fölött gondoskodni, és valóban mint Krisztusnak, úgy szolgáljatok nekik” – mondja Szent Benedek regulája, az évszázadokig egyedálló bencés rend szabályzata. Nemcsoda, hogy rövid időn belül kiemelkedő gyógyító központok jöttek létre, ahol a leggazdagabb, legrangosabb személyektől a szegényekig, a lovagoktól a zarándokokig mindenki a kolostorok falai között kereste a gyógyulást.

A szerzetesek erős spirituális elhivatottságuk mellett felismerték, hogy a betegségeknek többnyire valamilyen természetes, közvetlen kiváltó oka is van. A gyógyulást mindenekelőtt Istentől remélték, de birtokába kerültek olyan ismereteknek, amelyekkel fel tudták gyorsítani a folyamatot. Megfigyeléseik, kutató-rendszerező munkájuk nagyban hozzájárult a modern orvostudomány megalapozásához. Gyógyfüveik, gyógykészítményeik és lelkületi szabályaik új szintre emelték a gyógyítás tudományát.

A kolostori füveskert, a hortus medicus, minden szerzetesközösség alapvető tartozéka a mai napig is. A gyógynövények használatát nemcsak az általuk még ismert és olvasott római és görög szerzőktől merítették, hanem ispotályaik révén gyógyító munkájuk évszázados tapasztalatát is felhasználták. Ha bevált egy különböző gyógynövényekből összeállított szer, akkor a receptet egyik gyógyító testvér adta át a másiknak akár évszázadokon keresztül. Szerencsés esetben nemcsak szóban, hanem latinul pergamenre vetve.

cairn_g5c2f07053_1920.jpg

Ezeket a holisztikus feljegyzésekkel kísért gyógyítópergameneket a humanista mozgalmakban üldözték, elégették őket mert a lelkigyógyulás fontosságát is hangsúlyozták.
Sajnos nagyon kevés ilyen feljegyzés élte túl az évszázadok megpróbáltatásait. Mi, a HerbaDeinél hisszük, hogy ezek a feljegyzések a mai kor orvosainak is felbecsülhetetlen tudást kínálnak. Középkori elődeink felfedezései a modern tudomány által hozzáadott értékekkel együtt adják az alapját a HerbaDei termékeinek, amelyek megőrzik a két legfontosabb értéket, a spiritualitást és a természetességet.